Sporttábor 2024

2024. július 13-21.

%w
hét
%d
nap
%H
óra
%M
perc
%S
másodperc

Elmarad a 2020-as sporttábor a koronavírus-járvány miatt

2020. május 27.

Kedves Sporttársak!

A koronavírus-járvány miatt országosan elrendelt veszélyhelyzet nehéz döntés elé állított bennünket tábor szervezőket. Az utolsó pillanatig reménykedtünk, bíztunk abban, hogy a körülmények kedvezőbben alakulnak és a 2020. évi Eőry-Kondi sporttábort meg tudjuk tartani. Ugyanakkor a reális helyzetértékelést egy pillanatra sem volt szabad szem elől tévesztenünk, számolnunk kellett tehát azzal, hogy idén nem tudunk együtt sportolni, táborozni Jászberényben.

Egyesületünk legfőbb célja az egészséges életmód népszerűsítése, melynek a sporttábor adja a legszebb keretét: családdal, barátokkal, rég nem látott ismerősökkel együtt sportolhatunk, szórakozhatunk, alkotunk egy fantasztikus energiájú egymást támogató közösséget. Úgy gondoljuk, hogy egészségünk megőrzése ezen nehéz időszakban különösen fontos és az egymásért való felelősségünk kitüntetett szerephez jut a vírus okozta megváltozott élethelyzetben.

Mint az ismert előttetek is, a Kormány ezekben a hetekben kezdi óvatosan újraindítani az ország életét; a hétköznapi életünk valamennyi területén korlátozásokkal találkozunk, mindenkor fokozott körültekintéssel kell eljárnunk. Alapos utánjárást követően hoztuk meg döntésünket.

Hónapokkal ezelőtt is voltak erre utaló jelek, mára azonban valósággá vált, hogy az Olimpiához hasonlóan a 2020. évi Eőry-Kondi sporttábort a résztvevők egészségének védelme érdekében el kell halasztanunk 2021-re. A részt vevő korosztályok széles palettájában, a nagy létszámú közös szabadidős (beltéri és szabadtéri) programokban és a sporttevékenységgel elkerülhetetlenül együtt járó gyakori közvetlen érintkezésben rejlő kockázatokat mérlegelve egyetlen felelős döntést hozhattunk: az idei tábor lemondását. Szeretnénk veletek megosztani azt is, hogy a tábor megtartását a szervezők minden igyekezete ellenére a jogszabályok vonatkozó rendelkezései sem teszik jelenleg lehetővé.

Tájékoztatunk mindenkit, hogy a befizetett részvételi díjakat mindenkinek visszautaljuk.

A 2021. évi tábor időpontjáról jelenleg nem tudunk pontos információval szolgálni, természetesen, amint pontos dátumunk lesz, arról tájékoztatunk benneteket.

Ha bármely gondolatot szeretnétek velünk megosztani, vagy adminisztratív jellegű kérdésetek van, írjatok bátran az eorykondi.egyesulet@gmail.com címre, vagy Facebookon az Eőry-Kondi csoportban is tudunk kapcsolódni.

Szép nyarat és továbbra is vigyázzatok magatok és családotok egészségére.

Üdvözlettel: a Tábor Szervező csapata